Optika beszámolója 2004

Budai Hegyek Közeli és Távoli Csúcsai(n) 55

 

Magyartanárnők voltak minden suliban az osztályfőnökeim, helyesen írni nem hagytam magam megtanítani, de azt egy életre belémverték, hogy mindig kell bevezetés-tárgyalás-befejezés. Nosza.

 

I. Bemelegítés (Hármashatár-hegytől – Nagy-Hárs-hegyig)

A jópofa pecsétekkel teli, jó hangulatú, évkezdő BUÉK túrát egyszerűen nem volt szívem idén sem kihagyni. H. Misiékkel, majd Güsziológussal futok össze a Moszkván, a hűvösvölgyi parkolóban Gethe Laci tűzi ki a rajthelyre mutató nyilakat. Átveszem tőle a gödöllei díjazást, üdvözlöm Nagyondinnyét, Speti lefotóz és a megbeszélt idő környékén indulunk is Güszivel. Egy ismeretlen túratárs csapódik hozzánk harmadiknak, szótlanul a túra teljes időtartamára, mivel mi útvonalkövetőknek tűnünk, ő pedig útvonalkövetőket szeretne követni. Nem is zavarjuk meg holmi beszélgetéssel, csak mi anekdótázzuk végig az utat. Kényelmes tempóban indulunk, a végére azért mégis azt gondolom, hogy hű milyen rekordot döntöttem, pedig frászt, tavaly senkit nem ismertem a pontokon, most meg dumával fogyott az idő.

Elsőre mindjárt Ebolát találjuk HHH-n, aki örömmel újságolja a BHTCS híreket. Álmosságomtól sikerül rosszul értelmezni szavait és rossz csúcsot írok be ide, éjszakai tartózkodási helyéről. Ahogy lefelé haladunk a kéken, a hidegtől kékülve egy kályháról vízionálok, felette egy kondér teáról, még felette Vincéről aki kavargatja. Fenyőgyöngyén hamar teljesül vágyam, szerencsére csak a rajt/cél hely szűnt meg (bár én ezt is visszaraknám), de az etetőpont nem. Finom zsíroskenyér és tea fogyasztása után, futókat látunk érkezni egy csomó autóval és mi is továbbindulunk.

Árpád-kilátónál még ködös a táj, ez szerencsére később teljesen feloszlik. Apáthy-sziklánál éppen a vidám Joeyline-nal az újabb esti variációinkat egyeztetjük, amikor megismerkedünk Asciimo-val. Végre személyesen is kifejthetem irigykedve olvasott magashegyi túrás kalandjaiért csodálatomat. A városi szakaszon suhan el melletünk Ujfiu, majd a Tündér-hegy oldalában búcsút véve lemaradunk Asciimo-tól.

– Nem lehet, hogy ő volt Kchabe? – kérdezem Güszitől, a következő e.p. őrén túlhaladva.

– De, akár ő is lehet, nekem is ismerősnek tűnt valahonnan – válaszolja.

Így esett meg sokadszorra, hogy bár megint váltottunk pár mondatot, még mindig nem tudjuk egymásról, hogy ki kicsoda. Hiába, legendásan rossz az arcmemóriám. Szépjuhászné közelében Futóbolondokat igazítunk útba, majd Larzent látva megjegyzem halkan: “HŰŰŰ! Ma nagyon megy! Ebből rekord lesz!” Ákibácsit csak utólag, elhaladása után ismerjük fel, nem zavarjuk meg tempóját köszönéssel, de egy kanyarban megáll üdvözölni minket és bevárni Chamomile(Urs) nevű FB topiktársnőjét.

Nagy-Hárshegy kilátóját ezúttal kihagyom és a szaloncukros pont után, viszonylag holtidőben érkezünk a célba. A Csúcsok Csúcsa papír leadását korábban attól tettem függővé, hogy ne zavarjam a sort, mákom van. Köszönet Zolinak! Azt hogy mitől lett később tömeg a díjazásnál, csupán a pénztárkassza szerencsétlen elhelyezése miatt – valószínűleg behozott valaki néhány kétajtós páncélszekrényt 🙂 – már nincs időm megfigyelni, ugyanis regenerálódás céljából gyorsan hazaindulok.

 

II. Túrázás (Nagy-Kopasztól – Nagy-Szénásig)

Nem lepődöm meg, hogy Talpaló mellett Hugit találom a Moszkván, az éjszaka poéngazdagnak ígérkezik. Nagykovácsi plébániája hangulatos indítóhely, a szervezők – nagyon helyesen – szigorúan kiváratják a 7.00-át. Addig legalább van idő ellenőrizni a felszerelést.

– Ide nézzetek, milyen jól világít a lámpám! – dicsekszik Hugi, a Piros 85-öt megjárt Wonder elemeivel. Bekapcsolja, semmi. Szétszedi, összerakja, semmi. Ezt még párszor megismétli. – Pedig reggel még működött – dörmög magában. Aztán felmutat egy törött izzót. Szerencsére Talpaló a múltkori események után nagyon készült: ütésálló halogén + tartaléklámpa. 🙂

A zsákomban összekészítettem egy reflektort is, de szerencsére nem kell majd használni, arra azonban jó lesz, hogy 4 kilóval több cucc legyen nálam. Hamar kiderül: még aki nem szereti az éjszakai túrákat, az is jól érezné magát, ugyanis a hold és a város fényeit a felhők visszaszórják a deres tájra, így a normál lámpáinkat is alig kell üzemeltetnünk, bent az erdő közepén is csak szürkület van. Továbbá az erdészeti utak is meglepően simára gyalulva fagytak le, semmi felborzolt terep. Nulla sár, megfagyott tócsák alig. Igazi light-os túrának indul – gondolom magamban az elején – aztán később a hegyek csak nehezen fogynak és fáradok, mégsem lesz minden fenékig tejfel.

110-en indulunk plusz a 151-es, ő Hugi. Érdekes kártyajátékos lehet, nevlapot is alulról húz, ennek rendkívűl örülnek majd a pontőrök. Gyerekkori emlékeim és az elmúlt évi t-túrák adják azokat a biztos pontokat, ahol tudom merre kell kanyarodni, noha egészen fent a csúcsokon még nem mindenütt jártam. Eredetileg a Meszes-hegy lett volna az első, majd az óramutató járásával körbe, de 24 órával a túra előtt meggondoltam magam. Jó lenne még frissen a kevésbé biztos helyekkel kezdeni, a Hosszúerdő-hegyre a város felől, a Remete-hegy szikláin pedig felfelé menni, ezek a fő érveim. Túratársaim a tervet elfogadják, sőt még egy jelentkező van aki velünk jönne, mert tavaly mindent csak ködben látott, a köd meg mint tudjuk nem a legjobb tanácsadó.

Talpaló tempója felhúz minket a Nagy-Kopaszra, a faluból kivezető Z-, majd egy rét levágásával a Zhrsz jelzések mentén. Eboláék éppen végeznek a sátorállítással, jó a hangulat, PEZ cukorkát kapunk. Van aki ide 25 perc alatt futott fel, nekünk több mint kétszer ennyi idő kellett. 10 percnyi kaja és pihi szünetet kérek és ez így lesz majd minden ponton. Kérésemre kicsit lazább tempóban és biztosra játszva a Zhrsz-Phrsz jelzések mentén tartunk egy nyiladékig, ahol felmegyünk. Kicsit csalódottak vagyunk, hogy előtáblázták a csúcsot és nem nekünk kell találgatni, hogy közeledünk-e már. Itt szerencsére nem L. Imre hever romokban egy gödörben csak a sátra és a tűz sem akar még beindulni.

Egy read-only túratárs a nevem alapján beazonosít és rámköszön, majd a Budai 50 túra “hippigyerekek ep.” tisztásánál a Phrsz jelzést keresztezve és végleg elhagyva egy hosszú rét bal szélén, a pislákoló fényű vadászleseken üldögélő puskások szálkeresztjében elsétálva haladunk a Fekete-fej felé. Útközben rátérünk a P- jelzésre, majd a kisp.. szóval az útvonalrövidítők rétjén vágunk át. T-túrákon tiltott területen járunk. Nagyon szép hely, nem is értem miért ragaszkodik a jelzés távvezetékoszlopok lábaihoz, melegben gőzölgő betonúthoz és csapzott akácerdőhöz.

Fent a ponton a sátorban tapasztalható az 1 négyzetméterre eső pontőrők és jókedvük maximuma. Mi odakint megitatjuk magunkat forró teával és kekszet eszegetünk. Tovább indulunk, mert most következik a túra sötét lova, melyet ráadásul hátulról közelítünk. A ló seg… akarom mondani a Hosszúerdő-hegy Adyliget felőli végén a távvezetéksor irányából hamar megtaláljuk a szakadék közelében sátrazókat. Mintha Joeyline köszönt volna ránk imént a sötétben, de az az igazság minden szembejövő, ezen éjszakán hajléktalannak köszöngetünk össze-vissza, anélkül, hogy felismernénk.

Innentől megkezdődik az irodalmi est, lehet hogy eddig is volt, de nem figyeltük. A sátornál egy fán lógó indián idézetre hívják fel a figyelmünket, melyet ostobán bámulunk percekig. Jó hogy mélyebben nem gondolok bele, mit jelenthet, mert leesne a vérnyomásom és utána én magam is a szikláról és annál mélyebben már nem is lehetne belegondolni. És ekkor túratársaim kitalálják, hogy mégiscsak ereszkedjünk le a sziklatarajon, mert ilyenkor az olyan szimpatikus. Nesze neked gondos útvonaltervezés, lakott területet ábrázoló térképemet csomagolhatom is el. Mellettem egy bányafal, amin utoljára 12 éves koromban mertem felmászni és azóta ezért többször elmebetegnek nyilvánítottam magam a 63-as buszról szemlélődve. Párszor tízméteres egyensúlyozás után egy nyíl mutat be az erdő felé. Szemből ugyan nem erről jöttek, de legalább megnyugszom és indulok a többiek után. Ösvény egy szál se, hanem a 45 fokos kalocsai pálesz kóstolgatása után, egy 45 fokos lejtő következik, tehát a kettő együtt tulajdonképpen vízszintes. Fa alig van amibe kapaszkodhatnék, de így legalább szokásommal ellentétben nem cipelek le néhány bokrot az OKT útvonalára. Viszont a híres szaloncukros fa így kimaradt. Jöhet az újabb mumus a Remete-hegyi emelkedő.

Az ellenőrzőpontnál már bőven túl vagyunk a megpróbáltatások felén, de innentől már érzem, azért hóban biztos nem sétagaloppnak tervezték e túrát. A Kovácsi-erdőföldek nevű borzalmasan nagy rét sarkánál sikerül 90 majd 180 fokkal eltérő rossz irányt felvennem a tájoló hathatós segítségével és a Zsíros-hegyre mutatva megmagyaráznom, hogy miért lehet az a Kálvária-domb. De a domb túl messze van. Ez gyanús. Iránymódosítás, negyedóra veszteség. De tök jó, hogy itt nem helyeztek el semmilyen feliratot segítségnek, így igazi tájékozódási verenyesnek tűnik a feladat. Nyiladék nincs, ösvény és bozót van és kedves lány pontőrök teával, kekszel. Lebámulok egy újabb szakadékba. Irány vissza a kékre, mert azt legalább ismerjük. Elmúlt éjfél, egy fokkal lett sötétebb (lámpák időnként bekapcs) és 5-6 fokkal hidegebb. Fájni kezd a jobb lábfejem, lassulok, max. 4-es tempó. Időnként bevárnak, olyankor mesélek, hogy hol milyen elágazás, fű-fa-bokor lesz a közelben.

Az “Ez az élet Babolcsai néni” felirat egy fán, mint utólag leesik, arról szólt hogy kerülő ösvényen érkeztünk Zsíros-hegyre. Ha megállok fázom, de muszáj enni, újabb és újabb kenyerek kerülnek elő. Megtekintjük ezúttal még felülről az Antónia-árkot, majd átvágunk Nagy-Szénás felé, tovább a kéken. De már csak bandukolok – elszúrtam, hogy dupláztam – időtervemhez képest 20 perces késéssel érkezünk a tetejére, ahol egy hős pontőr fekszik egy gödörben, hálózsákban, iszonyú hidegben. Lefelé eltévesztjük az irányt és nehezen találjuk meg a jól ismert utat.

 

III. Kimerülés, vánszorgás (Kutya-hegytől – Meszes-hegyig)

A Kutya-hegyi nyiladékok keresztezésénél köszönök az automata pontőrnek. Azért nem semmi, hogy itt is mindenféle, a helyzethez igazított (lebetegedett a pontőr), nyomtatott feliratok. A sárga sávon Joeyline-nal futunk össze, de most nincs időnk sokat dumálni, mert 9 km-re 2 óránk maradt, a nekem szükséges Meszes-hegyi pihenővel együtt, de az átlagom már régen nem 4.5, így ki fogunk futni. Még elhúzom magam a pontig – közben újabb idézet egy fán – de minden erőm elszáll, legszívesebben lerogynék Larzen sátra mellé, de rohadt hideg szél fúj. Néhány méterre a csúcs alatt egyáltalán nincs hideg, de menni kell. Az ep.-n és Talpalótól kapott életmentő csokikkal tuningolom magam, ízeket már nem érzek, beszélgetni nem tudok, csak lépegetek lassan túratársam után, a többiek már előre mentek a célba, hogy még beérjenek. Talpaló, szintidejére fütyülve kitart mellettem és beszél-beszél, hogy el ne aludjak menet közben. Nagy köszönet neki!

A Meszes-hegytől visszafelé sokat kell felfelé menni és ez most nem jön túl jól. A sárga sávon azonban helyre jövök és a falu közelében sikerül behozni a lemaradást. 20 percünk maradt a szintidőből. Megismerkedem Sopánkával, aki emlékszik, hogy erre a túrára saccoltam a fenékberúgásomat késés miatt. Hát nem sok hiányzott. Névre nyomtatott oklevelek, hozzá szadadon választható színű kitűző. Azért van egy fogadásom, hogy a kékhez kéket választottak a legtöbben, tehát a mindenkori oklevélszín befolyásoló tényező lehet. Ebola – aki reggel óta szinte mindenütt ott van – most éppen a konyhában virslit főz. Ha még valaki azt írja, hogy valahol rossz volt a virsli, hát… az adja nekem!

A Cserhát 500-al kapcsolatban egyelőre azt gondolom, ezt a Téli Éjszaka Mac’k’ója jelvényszerzőt lehet hogy nem nekem találták ki, ugyanis most éppen más állatokra hasonlítok. A rámfagyott átízzadt kabát miatt jelenleg is köhögök, mint egy szamár, prüszkölök, mint egy ló és fetrengek a takonyban, mint egy vaddisznó.

Végezetül stilszerűen egy Troppauer Hümér idézettel zárnám, ha lapzártakor találtam volna egyetlen egyet is. Nagyon fájlalom, hogy a jeles költőről elnevezett emléktúra még égbekiáltóan hiányzik a túranaptárból. Úgy gondolom megrendezhető lenne az automata ellenőrzőpontokon fákon elhelyezett művekből oly módon, hogy a túrázónak fel kellene jegyeznie a versből azt a betűt a sorból, amit úgy kap meg, hogy a nevezési lap sorszámának négyzetéből kivonja az irányítószáma utolsó két számjegyét és azt elosztja a születési hónapjával, mindezt abszolútértékbe rakva és kerekítve. Hugi meg emelje gyorsan négyzetre a 151-et.

[Lehet, hogy lázam is van?]

Még nem tudom, hogy a célbaérkezéskor mivel gyorsítom majd a kiértékelést.

Valószínűleg kartonozni fogok.

🙂