Jandi beszámolója 2008

BHTCS 2008 – csúcsról csúcsra

Moszkva tér, találkozó, autózás. Nagykovácsi, nevezés, meglepetés csúcs, térkép nézegetés, pakolás, rajt.

Jó kedv, vidámság, kaptató, első kilátás, süvítő szél. Hú, azért mégiscsak hideg van! Nagy-Szénás.

Ismerős útvonal, menetelés, hozzánk szegődött kóborkutya, letérés a Meszes-hegy felé. Ebből az irányból azért könnyebb. Meszes-hegy.

Fagyos, süvítő szél. Egy északi-sarki expedíción érzem magam. Kár hogy ilyen idő van: így szinte lehetetlen élvezni ennek a hegynek a különleges hangulatát. Hegyről le, völgybe be, vadetető mellett el. Oda kell fölmenni? Oda! Szuszogós, meredek, úttalan. Ilona-lak.

Házikó, meleg, pára. Nem látok. Tea, szendvics, 10 perc szünet. Indulás, hosszú menetelés. Atti viccet mesél megrendelésre. Kaptató, még nagyobb kaptató. A nappali bejárás során tapasztalt ködös-zúzmarás hangulatból ezúttal nem sok tapasztalható. Végre turistaút. Nagy-Kopasz.

Nem, nem látunk ki. Egyrészt láttuk már, másrészt most úgyse látnánk semmit. Inkább: tea, csoki, banán. Aztán: lejtő, még több lejtő, kezdődő bozótos, döglött róka, mint tájékozódási pont. Egy hete is itt pihent szegény… Árkon átkelés, lebontott kerítés, nyiladékon föl. Fekete-hegy.

Tea, süti, vers, recept. Mehetünk? Megyünk. De merre? A hegy nehezen enged, az utak elfogynak lábunk alól. Van ennek értelme? Van. Megyünk, és kész! Még jó, hogy észak mindig ugyanarra van. Megmenekültünk: megint út. Tanya, aszfalt, civilizáció! Menetelés. Utálok aszfalton gyalogolni… Remeteszőlős. Utcán föl, erdőbe be. Hol van az út? Itt! Gyerünk tovább a bánya peremén! Hosszú-erdő-hegy.

Tűz, meleg. Tea, szendvics, vízmelegítés, menekülés a füst elől. Csípi a szemem. Irány lefelé a hegyoldalon! Esés-kelés, csúszás-mászás, gurulás. Lent vagyunk. Irány a túloldalon fölfelé! Miért olyan sűrűek a szintvonalak a térképen? Mert ez itt k***a meredek, azért! Remete-hegy.

Megint tűz, megint tea. Menjünk! Nem lesz nehéz: odamegyünk a turistaúton a hegy lábához, és fölmegyünk toronyiránt. A hegy erről máskánt gondolkozik: bozótos, még sűrűbb bozótos. Itt már csak a vaddisznók járnak. Meg a teljesítménytúrázók… Hol a csúcs? Menjünk fölfelé! Itt már jártunk, nem? Nem tudom… Ez a turistaút, ahonnan indultunk: körbe mentünk… Próbáljuk máshogy! Kicsit lefelé, és megvan az út, ami felvisz. Kálvária-domb.

Öröm. Aztán meglátjuk a következő csúcsot… Merre menjünk? Irány megint a dzsungel! Hegyről le, árokba be. Hol vagyunk? Forognak az utak, néha az égtájak is… A kedv csökken, az erő fogy. Mentálisan is. Elvesztünk. Vagy mégse? Van még remény! Nem szabad feladni! Az út megkerül, és vele együtt Nagykovácsi is. Irány a csúcs. Jé, itt egy barlang! Kár, hogy a pont a másik oldalon van… Felsberg.

Az utolsó pecsét is a helyére kerül: megvan a kilenc csúcs. Induljunk, szorít a szintidő! Falu, menetelés, visszatérő életkedv. Cél, gratuláció. Leves, virsli, tea, révedő tekintetek, sajgó izületek, fáradtság és öröm. Megcsináltuk.