Vagdalthús beszámolója 2009

Először voltam ezen a túrán, de már izgatott, milyen is ez, mindenki emlegette, mekkora buli -persze ez relatív, alapvetően nem bulitúráról van szó, csak az élmény miatt-, szóval már sebtiben előneveztem, elsőként, így meg is kaptam a 2-es rajtszámot 🙂

A terv az volt, hogy este hatkor indulunk Jámbor társaságában, a helyszínen kiderült, hogyhárman megyünk, laci069 is csatlakozik, ennek örvendeztünk. Elvileg összekattintottam egy tracket a csúcsok ismeretébem, amit a műszerre töltöttem, és ez sokat is segített, de két dologgal nem számoltam: a meglepetés-csúcs hollétével, ami persze, a Perem-hegy személyében, a körvonalamon kívülre esett, továbbá, hogy amit gondoltam Kálvária-hegynek, az nem a Hegedűs-Róbert-emléktúráról ismerős csúcs, hanem a Kálvária-domb, szintén ezen túra közelében, de egész máshol. Viszont ott volt a csapatban Jámbor, aki már nappali bejárások alapján, nagyondinnye segítségével összerakott egy tracket és egy jó adag személyes tapasztalást, és laci069, aki nem először vesz részt az álmatlanok újévi fagyoskodásán. Belőttük, hol is lehet ez a Perem-hegy, aztán az előzetes tervemhez képest -Meszes hegy az első, Nagy-Szénás az utolsó- először a Nagy-Szénásra mentünk fel, onnan a Kutya-hegy nyergén át a Perem-hegyre, ami könnyen meglett. Innentől a kör már logikusan adta magát az óramutató járásával ellentétesen.

Gondolkodtam, mit csináljak: két pulóver és ujjatlan kabát, vagy vastagabb ujjas kabát és egy pulóver? Előbbi verzió győzött, és jó döntés volt, mert nem dunsztolódtam be, miközben a fűtött plébánián várt a meleg kabát hajnalban.

Minden havas, deres, a sötétséget a hold, a hó, a pontőrtűz és a mindenfelé jövő-menő fejlámpák törték meg rendre. Már az első 5-7 km-en ráéreztem az ízére, miért is vannak oda ezért a túráért. Tényleg pazar hangulata van. A Meszes-hegyre szinte ereszkedtünk a 486 m-es csúcs után, közben csanya és egy futócsapat másodszor húz el ill. jön szembe, cejas szintén, Bubu nem tudom, merre jár, ő a még távolabbi csúcsokra is ráment, a rajtban láttam utoljára.

A Ilona-lakhoz először lezúztunk a hegyoldalban, aztán völgy felett oldalazva, na itt már kezdett igazi tájékozódási jelleget ölteni a dolog, aztán megláttuk az ösvényszerű valamit, ahol fel kell menni. Jaj. Innen már mindegy mi volt rajtam, pára száll belőlem, szemüveg le, közben mögöttem lassan döcögő fények fejmagasságban a meredeken, előttem szintén, Jámbor jól húzott végig a túrán, aztán csak megvan az Ilona-lak, ahol láss csudát, nyitva a kis vadászház, benne meleg klíma, meleg tea. Most mondja azt valaki, hogy a januári éjszakában egy ilyen élmény nem a túrázás netovábbja! Össze is torlódunk rendesen. 4 csúcs már megvan, és akkor jöhet az igazi támadás, a Nagy-Kopasz. Eleinte csak óvatos becserkelés, de közben már benne járunk a későben, a csillagok el, helyette köd, és durvít a tél. A hőfok -10 körül mozoghat, és a csúcstámadás az addigi óvatos gyalogsági menetből szuronyrohamra vált a meredeken. A csúcson is pattog a tűz, bíztunk benne, hogy nem kell kilátót mászni, hát nem is kellett. Jámbor lekváros palacsintája a legjobb időben, a legjobb helyen kerül elő. A cukros táp erőt ad, közben még az egyik korábbi pontőrsátorból kinyújtott csokit is előkapom. Monotonra vált az est, a Fekete-hegyig egy darabon kevesebb az ember, legfeljebb egy magányos harcos megy el keresztbe. Nem túl gyakori jelenség, a többség csapatban tolja. Aztán ahogy jövünk visszafelé az immár hatodik csúcsunkról, hirtelen ugrik a létszám. laci06 megörökít minket: szakállunk alapján egyértelmű Mikulásokká lettünk, egy ideje tartós a cidri. Az ásványvizem egy palack ásványjég, csak arra jó, hogy ellenőrzőponton kapott forró teát hűtsön, emberi fogyasztásra önmagában nem alkalmas. Még jó, hogy a kólám a zsákon belül, tartalékruhák közt pihent, így a maga mindössze “rohadt hideg”-hőmérsékletével még iható. Remeteszőlős felé közeledünk, de ezt az útvonalat, a Vöröspocsolyás-hát felé, ahogy látni, csak mi választjuk, mivel szépen a meredeken mehetünk majd fel a következő pontra. Közben ismét csillagos az ég, pár fokkal enyhül, elkezdem nézni, látok-é hullócsilagot, ahogy ígérték a jelenséget, de csak én hullok: a felfelé bámulás közben borulok egy jót, pont térdre, ez nem kellett. Beérünk Remeteszőlősre, ismét durvul a hideg. Aztán elérünk a bányához, látni fent a fényeket, basszus, az ott nem csillag, oda föl, bizony itt kölcsönkérem Laci egyik botját, másként nem megy, valódi küzdelem ez, aktív anyázással. A ponton minden enyhül, nem azért, mert szép a panoráma, kit érdekel ez már akkor? 🙂 Egyszerűen lábosban fő a meleg tea, nem csak kapunk inni, de vihetünk is. A pontőr kedvesen kitöri a jégfalat a műanyag palackomból, a kása felét kiöntöm, másik fele forró tea, rögtön iható ital kerekedik. Innen be a civilizációba, sok puhány, mindenki alszik… Budaligetről egy darabig az a kék kereszt jön, ahol olyan jól lehet lekocogni szemből. De az szemből volt. Ez most más. De megvan, immár 8/10. Göröngyös mező szélén monoton, óvatos emelkedés, nem szeretjük, de megint csillagos az ég, igaz, nézem hiába, szerintem már csak én látok zuhanni egy meteoritot. Nagykovácsi széléhez érünk, immár a kéken, és tudjuk: nagyon már nem távolodunk el a célt képező településtől. A zöldre viszont át kell térnünk a Felsberghez, mindkettőnk műszere szerint lesz egy jó kis átvágás. Hát az. Pontosabban lezuhanás, farra üléssel, térdgyilkos ereszkedővel, jaj megint. Jó kis szívatós útvonalat hozunk össze a végére. Felsberg megvan, tanakodunk: rámenjünk-e az Alsó-Zsíros-hegyre, és +1 óránk van, vagy anélkül is beérünk időben? Végül arra szavazunk, úgysem jártunk még ott, nézzük meg. Kár lett volna kihagyni. Feldíszített karácsonyfa, alatta nagy ajándékosdoboz, kinyitva zenél, benne a pecsét, és vehetünk a fán lévő szaloncukorból. Az még sötétben is látszik, micsoda kilátás lehet innen. Innen már lényegében aszfalton ereszkedünk a célba, 9:35 a vége, hajnali 3:50-kor, tehát a 10 órán is belül vagyunk, 11-en bőven, közben erősít a hideg elvégre 4 óra körül járunk. Lényegesen gyorsabb menetet nem is terveztünk, de szerintem olyan nagyon nem is ment volna. Meg értelme sem, ez így volt kerek. A célban csupa kellemes dolog: fűtés, virsli, forralt bor, ruhacsere, és a hír, hogy Laci Újpest-Városkapuhoz visz, egyenesen a távolsági busz szájába.

A túra óriási élmény volt, köszönet a hibátlan munkát végző, lelkes rendezőknek, és túratársaimnak a hangulatot és a csapatmunkát!

Pazar évkezdet volt!