MJoci beszámolója 2010

Ha valaki még egy évvel ezelött azt mondja, hogy éjszakai terepfutásokon veszek részt biztos kiröhögöm az illetöt. Most meg már a sokadikon veszek részt. Yoyoka tökéletesen ismerte az utat, így gond nélkül tudtunk haladni. A szél viharos volt, kavarta a havat, ráadásul azzal, hogy fagyott, a hó is jeges volt koptatta is rendesen a börünket. Az elsö pár közeli csúcs gyorsan meg volt. A pontöröket nem irigyeltem a szeles csúcsokon. Föleg ahol még tűz sem volt. Szerintem vagy eszkimok leszármazottai voltak, vagy reggel hóemberként, esetleg jégkockaként vitték le öket. Voltak olyan részek, amikröl Cillagom nem elötte nem beszélt. Olyan helyeken másztunk fel, vagy ereszkedtünk, ahol még fényes nappal, jó idöben is kétszer meggondolnám, hogy elinduljak. Kövek amikbe kapaszkodtunk, jöttek ki a hegyoldalból, néhány fát is kitörtünk. Yoyoka mászás közben próbált telefonálni, a telefonja meg majdnem lecsúszott a szakadékba. Galopp megelégelte és telefon betyárkodott és eljátszotta a harapós kutyát. Legközelebb csak akkor megyek vele, ha van rajta szájkosár és be van oltva veszettség ellen. A térdvédömön és a sapkákon az izzadság megfagyott. Farkas sötét sapkája egész világos lett a jégtöl. Galoppon és rajtam is vagy másfél hetes borosta volt, jól mutattak benne a jégkristályok. Egy idö után nem kellett a fejlámpákat használni, a hó világitott. Nagyon jó volt az erdöben hóban futni, bár az eröt rendesen szivta ki a lábakból. A legnagyobb sztori az utolsó csúcson, ha jól emlékszek a Felsbergen volt. Gyönyörü panoráma volt az alatta fekvö kivilágitott településre. Megszólalt Béla, balra van Nagykovácsi, majd ahogy forgott, jött az, hogy elöttem, meg mögöttem és jobbra. A következö pillanatban a pontörök felvilágositották, hogy az momentán Solymár. Igaza volt a kiirásnak, hogy ez egy extrém nehézségü éjszakai túra. Hat és negyed órán át tartott az örűlet. A mászásokat leszámitva nagyon élveztem, jövöre újra menni kell.