Rendezői összegzés 2010

Sosem hiszek az időjárás-előrejelzéseknek, ennek ellenére ha valamire készülök, mindig nézem őket, s mikor néhány nappal a túra előtt esőt jósoltak, azt mondtam: bármit, csak azt ne. Lehet, hogy ezt nem kellett volna, mert talán ez a havas szél mindennél rosszabb volt, ugyanakkor sokan mondták, hogy így volt az igazi kihívás. Mindenesetre nekem végig volt egy rossz érzésem, hogy kiküldtem szegény pontőreinket – akik előtt én is meghajlok –, sok esetben közeli barátaimat a „halálba”, én meg a padlófűtéses plébánián ücsörgök, forralt bort szürcsölgetve.

Mindenesetekre öröm volt látni, hogy az idő a túrázók kedvét látszólag nem vetette vissza, a rajtoltatás szerintem gördülékenyen ment – néha kicsit kevés aprónk volt visszajárónak, pedig készültem –, max. az jelentett idén is kisebb bosszúságot, hogy az 55 előnevezőből 11 nem jelent meg. A rajtoltatás közben hívott Gábor szervezőtárs, hogy a Tarnai pihenőhöz tervezett karácsonyfát nemhogy felállítani nem tudják, őket is szinte lefújja onnan a szél. Ezért fekvő pozícióba került, kövekkel megpakolva (elsőre még így is elindult, aztán raktak rá még egy adagot). Itt nyugtatnék meg mindenkit: nem az erdőben vágtuk ki, karácsnyi maradékként szereztük, s vittük fel a hegyre.

Elég hamar visszajött néhány feladó, s mikor 23.55-kor Piedcaték ajtót nyitottak, róluk is elsőre azt hittem, nem bírják tovább, ám hiánytalanul tele volt pecséttel az itinerük. Ám volt ennél durvább is: két srác saját idő terhére 22.15-kor rajtolt el, és – a „terhet” nem számolva – 4.12 alatt körbeértek a rövid távon. Nem tudom, hogy ez rekord-e (gyanús, hogy igen), a 2008 előtti időkről nincsenek időadatok. (Most ezen felbuzdulva megnéztem, a BHMTCS teljesítését Macsa tartja 2009-ből 7.28-cal, idén a legjobb 8.23 volt, ezek mind megtalálhatók a honlapon – persze nem az idő a fő lényeg, meg ugye a táv is folyton változik.) Előre megírtuk a szerintem is szép okleveleket, sajnos így is volt, hogy sokat kellett várni az átvételükre. Ellátásnak idén csak leves volt, ezúttal nem maradt a BUÉK-ról virsli – túl finomat vettél, Ebola… –, de nem hiszem, hogy éhes maradt volna valaki. Sokan mondták, hogy inkább a szemük és az arcuk fáj, mint a lábuk, de öröm volt hallani, hogy valakinek nagy élmény volt látni azt, hogy egy éjszaka alatt leesik ennyi hó.

Amúgy érdekes volt, hogy különösebb bonyodalom nélkül ment minden a maga útján, hamar megvoltak a pontőreink, s a korábbi évek gyakorlatával szemben egyik páros sem mondta le néhány nappal a túra előtt. Furcsa is volt, gondoltam, lesz még itt nehézség, a túra napján délután négykor kaptam egy telefont, hogy az Ilona-lakba tartó terepjáró útjában fák vannak – na mondom, kezdődik –, de aztán találtak egy másik útvonalat, és simán felértek. Mondhatni, sok minden már rutinból ment, bár talán most fáradtam el a legjobban. Örültem, hogy többekkel tudtam beszélgetni, remélem, találkozunk jövőre is! Természetesen nem elsején – belegondoltam, durva lenne –, hanem egy héttel később. Addig is kívánok mindenkinek sok szép kilométert és a szombatinál szebb időt! Persze így volt extrém túra…