Qvic beszámolója 2012

Zseniális ez a túra! Az életben semmi sem állandó csak a változás ténye. A BHTCS szelleme is ezt tükrözi. Nem lehet rá 100%-ban felkészülni. És épp ez benne a jó.

Idén ismét egyedül indultam Nagykovácsiba. 5 előtt pár perccel érkeztem, mert a túra előtt még terveztem egy kis bejárást. Egy Nagykovácsiból kivezető utat akartam meglesni, mennyire használható. Volt egy tervem és ahhoz ez lett volna a legjobb kezdés. Az utat leteszteltem, az eleje nagyon sáros volt, de megfelelt. Fél óra futkározás után megcéloztam a templom melletti parkolót és letettem a verdát. Pont ekkor nyitott ki a rajt. A helyszín új, bár az épület ugyanaz. Egy oldalsó bejáraton mehettünk be a plébániára és az új helyiségekbe. A hely elég puritán, de a célnak /és a rajtnak is…:) / tökéletesen megfelel. A nevezés gyorsan megvan, hála az új lehetőségnek, hogy otthon is ki lehetett nyomtatni és tölteni a nevezési lapot. Ez hasznos volt.

A meglepetés csúcs az Alsó-Telki-hegy volt, ami az Ilona vadászházhoz van közel. Ez keresztbe is húzta a számításaimat, és a betervezett útvonalat dobhattam a kukába. B terv. Merthogy elgondolás szintjén az is megvolt, de azt nem dolgoztam ki egyáltalán. Szóval pár perc gondolkodás és térképnézegetés után megszületett az új terv. Nagyon izgalmasnak hangzott, rengeteg teljesen új szakasszal. Ez lesz ám a móka! 😉 Kivártam a 18:00-t, majd nekivágtam a kalandnak.

A faluból a rögtönzött tervnek megfelelően a Vörös-pocsolyás-hát felé vettem az irányt a távoli és sötét Fekete-hegyekbe. Az első pontnak a Fekete-hegyet tűztem ki. Alig indultam el és szemerkélni kezdett a havas eső. Egy nyugatról érkező csapadékzónát említettek a hírekben, de azt hittem csak késő este fog ideérni. A lábamban éreztem a BÚÉK-t, a gyors futástól be voltak állva az izmok. Sebaj, itt most nem sietek annyira. A részben tervezett, részben rögtönzött útvonal jó volt, így is 44 perc kellett, hogy odaérjek. Közben a havas eső tiszta hóesésre váltott. A ponton nagyon meglepődtek, hogy máris érkezik valaki. Az itinerért cserébe egy pecsétet és finom hókiflit kaptam. Stílusos a kezdődő hóesésben. 😉 Nagyon finom is!

Na usgyi visszafele. Jöhet a Kopasz! A magaslestől induló már megszokott átkötő szakasz eléggé megváltozott. Kicsit le is kavarodtam az ideális útról és egy elég érdekes ösvényen botladoztam le a völgybe. Sebaj, irányban, távban tökéletes volt. A széles dózer úton már könnyebb a haladás. Ahogy elérem a piros háromszöget észreveszek egy új, hatalmas letarolt nyiladékot pont a Nagy-Kopasz irányába. Mi a manó? Nem sokat teketóriáztam, ha már itt van kipróbálom. Azt tudtam már korábbi tapasztalatokból, hogy itt annyira sűrű az erdő, hogy egyébként nem nagyon lehet irányban haladni. Így lesz ami lesz megyek a nyiladékban, bárhova is vezessen. Egy idő után kezdett eltérni irányban, de még így is jobb választás volt, mint ha a háromszögön indultam volna el. Klassz, ezt megjegyzem. Végül elértem a már jól ismert másik nyiladékot, ami egyenesen felvitt a csúcsra. Az EP-n a pecsét mellé karamell cukrot kaptam. A pontőr érdeklődött tudom -e hogyan tovább, megnyugtattam, hogy igen, vannak elképzeléseim. 😉 Búcsút vettem tőlük és a kilátótól is. 19:20 van. Irány a meglepetés csúcs, az Alsó-Telki-hegy.

Az Anna-vadászházhoz innen egy nagyon jó kis út vezet. Egy darabig legalábbis. A végén volt egy szakasz, ahol nagyon fel volt túrva az út, el is vesztettem és egy hatalmas gépek által összejárt szántásban botladoztam. Itt már lehetett látni a vadászlak fényeit így az irányt nem lehetett eltéveszteni. Oda is értem hamar. Innen két választásom volt, vagy a Z+ -ről mászok fel a hegyre, vagy a Z-ről. Ez utóbbit választottam és mint kiderült nagyon jól tettem. A jelzésről egy nagyon takaros nyiladék vezet fel nyíl egyenesen a hegytetőre. Odafentről gyönyörű lehet a kilátás, érdemes lenne egyszer majd megnézni nappal. Most csak a vadászlak fényeit látom és a környező hegyek sziluettjét. Így is mesés. A ponton 3 srác posztol, még itt is én voltam az első érkező. 19:40 van. Hátra arc, irány az Ilona-lak.

Lefele kocogva is megcsodálom az éjszakai látványt. Innen a már jól ismert utat választom a Széltörés-erdő felől. A zöld sávon kocorászva utólérek egy túrázót, aki kivilágítatlanul botorkál a sötétben. Mint kiderül nem a túra résztvevője, az Anna-lakból indult el Nagykovácsiba. A Széltörés-erdőig együtt haladunk érdekes dolgokat mesél a vadászházról és a környékről. Az elágazásban elköszönünk egymástól. A jelzetlen dózerúton találkozok az első fecskékkel. Két futó srác jön velem szembe. Ők a Meszessel kezdtek. Számolgatom magamban, hogy ki áll jobban vajon és arra jutok, hogy valószínűleg én. Innen aztán jönnek sorra az emberek. Először csak egy egy kisebb-nagyobb csapat, de az Ilona-lakhoz vezető gerincúton már jóval több csapattal találkozok. Elképesztő. Szinte ki van világítva előttem az egész út, annyi lámpafényt látok magam előtt. A legnagyobb megdöbbenés a pontnál vár rám, ahol egy kész tömeg pihenget a kis ház előtt. Ezen az egyébként elég távoli erdő mélyén (vagy inkább magasán) eldugott kis helyen most olyan érzésem támad, mintha valami esti szórakozóhely lenne. Az emberek a belépésért ácsorognak a hidegben.. Szórakozunk is, csak másképp. 😉 Bent is sokan vannak, megejtem a pecsételést, aztán indulok is tovább lefelé.

Vár a Meszes a Cseresznyés-völgy túloldalán. Nyolc óra múlt valamivel. Felérve egy darabig elfogynak a szembejövők, majd a Meszes-hegyre menet megint sok túrázóval találkozok. Pecsét, majd irány a Nagy-Szénás. 20:37-t mutat az óra.

A nehezén túl vagyok. Jöhet a könnyebbik fele. Szintek persze még vannak bőséggel. Szinte végig felfelé vezet az út a Szénás felé. A havazás nem hagy alább, sőt beleerősít és hózáporrá vált. A BHTCS itt már új értelmet kap, a Bazi Havas Téli Csúcsok nevű túrát nyomom már. Ropog a lábam alatt a friss hó. Egy szépséghibája volt ez egész túrának, az pedig pont a Nagy-Szénási pont. Az ugyanis most nem a csúcson, hanem lent az emékfalnál volt. Egy csúcskeresős túrán ez egy kicsit furcsán hangzik. Így persze nem is mentem fel teljesen a csúcsra, csak a nyeregbe, aztán onnan lezúgtam az EP-hez. Ereszkedés közben az egyik combom kicsit begörcsölt, na már csak ez hiányzott. Sántikálva érek az EP-hez. Fél tíz van. Megkaptam a pecsétet, majd célba vettem Nagykovácsit… ma már harmadszor.

Közben persze végig ment a Csillagok Háborúja a lámpafényben… már elég rég óta.. valami speciális kiadás. Elértem a Zsíros-hegyi utat, ahol pár sétálgató túratárssal találkozok. Nem a túrán vannak, de azért jöttek. Végül nem mertek nekivágni a távnak, csak itt a környéken sétálgatnak egy kicsit. Többet ésszel, mint feladással. Elérem a Zsírost, majd elindulok az Alsó-Zsírosra vezető mesés úton. Valami elképesztő ez a hely. A semmibe vezető út és az a panoráma… még így este is. Szívmelengető… még így fagypont alatt is. A ponton újabb meglepetés vár a pecsét mellett. Egy állványra szerelt fényképezőgéppel készül kép minden résztvevőről. Ez egy nagyon kiváló ötlet. Nagy köszönet érte! 21:53.

Két hegy maradt még. Mindkettőt jól ismerem már. A Kálvária az én mumusom. amilyen kicsi, olyan alattomos. Eddig ha ott trükközni akartam mindig pórul jártam a sűrű erdejében. Most csak azért is megpróbáltam újra, dehogy megyek én körbe. A pontig sem ment minden rendben, elakadtam az ágakban, egyszer el is vágódtam szitkozódva. A sapkám és a fejlámpa alig akart a helyén maradni.. de az irányt tartottam. Tudtam azonban, hogy még nincs vége a csatának. A pecsétet 22:31-kor kapom egy zacskó savanyúcukor kíséretében. Csak egyet veszek belőle, amit később nagyon megbánok, mert nagyon finom volt.

A csata második felében még egyszer-kétszer sikerül megszúrnia a dombocskának, de végül győzedelmeskedtem. Pont a kereszteződésben bukkanok ki az erdőből. Remek! Innen a Remete-hegy már gyerekjáték. A ponton egy kutya fogad világító nyakörvvel.. hmm… meg egy sátor. A sátornak köszönök, de a pontőrök csak kis hezitálás után kerülnek elő belőle. 🙂 Megvan az utolsó pecsét is. 22:48.

Figyelmeztetnek a lányok, hogy csúszik lefelé az út, vigyázzak. Megnyugtatom őket, hogy eszem ágában nincs arra menni és elindultam visszafele a kéken. Irány Nagykovácsi, ma negyedszer.. és utóljára. Mivel már eleve fent voltam a Remete-hegyen, gondoltam keresztül megyek rajta a Kútgyűrűtelep fele. Ez az ötlet nagyon bejött, remek út vezetett lefele. Közben már a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér ment egyben előttem. Masszív hóesés, a lábam alatt már több centi hó ropogott. Elég hamar leértem egy utcába, ahonnan még könnyebben lehetett haladni. Az utcák fehérek voltak és csendesek. Amilyennek lenniük kell egy ilyen szép januári szombat estén. Lecsorgok a Nagykovácsiba vezető főútig, majd azon indulok el a cél felé. 2,5km aszfalt a végéig. Séta és kocogás váltogatva. A célba 23:30-kor nyitok be.

A teljes idő 5:30 lett. Ez nagyon jó a körülményekhez képest, örültem is neki. Annak nem kevésbé, hogy idén is sikerült elsőnek beérkezni. Nem a leggyorsabb, de talán a legjobb eddigi BHTCS-m volt. A rögtönzött útvonalak nagyon bejöttek. Megettem a nagyon finom currys csirke levest, ittam a meleg teából is és közben pihentem egy kicsit. Több feladó is volt már a célban rajtam kívül, volt aki a Meszes fele kavart el úgy, hogy inkább visszajött. Fáradtan, de vigyorral az arcomon megköszöntem a rendezést, majd fejemre húztam a vizes sapkámat, vacogva indultam el az autó felé. A meleg cél után azért más újra kint lenni. A csuron vizes zokni slattyogott a cipőben, a hideg most csontig hatolt. Ez a pár méter volt a legkeményebb aznap. A fogaim csattogtak mikor a havat kapargattam a kocsiról. Brrrrr. Futás közben ezt másképp éreztem. A volán mögött már minden rendben van. Ez egy csodás nap volt! Valahol Remeteszőlős előtt a rádióban megszólal a Himnusz. Éjfél van….

 

Timex adatok:https://www.trainingpeaks.com/sw/42XZHWV5C4ZBEI7K5FE4BT7ZSM